Pintér Béla - 2023 Karányony
Pintér Béla 

HallgassD online!

Spotify Youtube Apple




Kiadványok



Tovább-->
Hamarosan itt a karácsony!

Kiadványok

2007 - Homokba írva

2007-ben látott napvilágot a “Homokba írva” c. stúdióalbumom. Olyan dalokkal, melyek az éltből, sőt, az életemből merítették mondanivalójukat. Az “Egyszerű dallam” a “Hinni kell” vagy a “Megáll a levegő” c. dalok sokakat elértek, megszólítottak. … és itt van maga a címadó dal, a “Homokba írva” aminek egy zenekaros és egy zongorás feldolgozása is hallható a lemezen, Pető Illésbarátom hangszerelésében. Ez a dal a mai napig meghatározó eleme a koncertjeimnek. Sokan feldolgozták, zenekarok, kórusok, szólisták, profik és kevésbé profik készítettek száz meg száz verziót a dalból. Számtalan instrumentális verziója született, és több nyelvre is lefordították. Sőt olyan is akadt, aki egyszerűen lenyúlta, és sajátjaként adta ki. Egy szó mint száz, eddigi pályám talán legsikeresebb dala lett a “Homokba írva”.

Hallgass bele!
Youtube-->

2006 - Megváltott - Tik-tak

Megváltott

2006-ban két albummal is jelentkeztünk. Az egyik a "Megváltott" című gyülekezeti dicsőítő dalokat tartalmazó lemez volt, amin ismét az ausztrál Hillsong csapatának dalaiból készült magyar változatot rögzítettük. Az 1998-as "Minden lehetséges" és a 2004-es "Érted" lemezek után, ez már a harmadik ilyen jellegű kiadványunk volt. A modern hangzásvilágú gyülekezeti éneklést sokáig meghatározó dalok kerültek ezekben az években a korongokra. Ma már ilyen jellegű fordított dalaink nincsenek, de hálásak vagyunk, hogy közel egy évtizeden át mi is hozzá járulhattunk a magyar dicsőítő zene sokszínűségéhez. Az album érdekessége, hogy zenekarunk ebben az időszakban átmenetileg szünetelt, ezért megvásároltuk az eredeti zenei alapokat a Hillsongtól és arra énekeltük fel az anyagot.

Hallgass bele!
Youtube-->

Tik-tak

2006 gyerek lemeze a Tik-tak. Lendületes, vidám dalai olyan, a felnőttek számára is fontos kérdésekre világítanak rá, mint az idő múlása, az örök élet kérdése, vagy épp a múlt lezárása... Ez az esztendő rendkívül mozgalmas év volt az életünkben. Ebben az esztendőben születtek meg az ikreink, akiknek az érkezését két kiadvánnyal is megünnepeltük. A “Megváltott” dicsőítő albummal, és a “Tik-tak” gyereklemezzel. A korongon hallható a “Start” az “Űrhajó” vagy sokak kedvence, a "Kicsi sas" Érdekessége az albumnak, hogy ez volt az utolsó felvétel azokkal a Csemetékkel, akikkel 1999-ben elkezdtük a szolgálatot. Gyönyörű nyolc év volt, de a gyerekek már csak ilyenek; felnőnek. .

Hallgass bele!
Youtube-->

2005 - Fehéren-feketén

2005-ben ismét egy gyerek lemezzel jelentkeztünk, ami sorrendben már a hetedik gyerekeknek készült album volt. Nem kis változások történtek körülöttünk ekkortájt, egy pillanatig abban sem voltam biztos, hogy a zenei pályámon lehet még folytatás… De lehetett. Istennek volt (mindig van) forgatókönyve a „hogyan tovább?”-ot illetően. Sőt! Bár ebben a 2005-ös esztendőben már 10 éves volt a szolgálatom, és túl voltunk 14 kiadott albumon, de a java még csak ezután következett. Ezt persze akkor még nem tudhattam. Szóval egyfajta re-startot véve folytatódtak a szolgálataink. Ekkor született meg a „Fehéren-feketén” c. gyerek album, olyan dalokkal mint a „Fel, fel, fel,”az „Igazi Király,” vagy a „Híd épült.” Érdekessége az albumnak, hogy egy, a városban tanuló afrikai származású egyetemistákból verbuválódott kórus is közreműködik rajta.

Hallgass bele!
Youtube-->

2004 - Érted

2004 másik emblematikus albuma az "Érted" c. lemez volt. A Debreceni Élet Gyülekezet akkori zenekarával hoztuk létre a több, mint egy órányi zenei anyagot, amely az ausztrál Hillsong csapatának dalaiból készült magyar változat. 21 év távlatából is azt kell, hogy mondjam, hogy jó kis anyag lett. Dicsőítő dalokat tartalmazó kiadványaink közül ez a kedvencem. A zenekart és a produceri munkákat Bicskey Áron végezte, a vokált és a kórust Bögös Edit koordinálta. Az album elkészülte után egy emlékezetes lemezbemutató koncertet tartottunk a debreceni Lovardában. Örülök, hogy ezeket a dalokat a mai napig éneklik szerte az országban. Az "Isten harcol" a "Ragadj magaddal" a "Szeretünk téged" vagy épp a "Minden nap" mind-mind közismert és közkedvelt ének lett sok-sok gyülekezetben. Talán kevesen tudják, hogy a mi műhelyünkből került ki anno, (bár a lemezre valami oknál fogva nem került fel) a közismert "Rejts most el" c. Hillsong fordítás is, amit producerünk felesége Bicskey Kriszta jegyez. Az egész lemez zeneisége és szellemisége a mai napig hatni képes, időtálló, aktuális.

Hallgass bele!
Youtube-->

2004 - Minden mindenben

2004 egy különleges év volt számomra, és nem csak a kiadványok tekintetében. Két nagyszabású album is napvilágot látott ebben az esztendőben; a “Minden mindenben” és az “Érted”. Az előbbi 12 saját szerzésű dalt tartalmazott, melyek a korábbi gyerekdaloktól eltérően dicsőítő énekek voltak, és bár gyerekek számára íródtak, az évek, évtizedek során teljesen elveszítették eredeti rendeltetésüket, és gyülekezeti dicsőítésekben “használják” őket mind a mai napig. Aminek persze ugyanúgy örülök. Nagy vállalkozás volt létre hozni ezt az albumot, hiszen a teljesen élő hangszerelés mellett különleges vonós és fúvós szekciók is közreműködtek rajta, természetesen a gyerek és felnőtt kórusok mellett. Sok-sok remek zenészt sikerült bevonni a munkába, nagy élményt jelentett a velük való közös szolgálat. Olyan, azóta ismertté vált dalok kerültek a korongra, mint a “Bízz az Úrban” az “Áldott vagyok” “Jézus az egyetlen” vagy épp a több feldolgozást is megért “Táncol a Menny!” Hálás vagyok, hogy megadatott nekem, hogy a pályámon egy ilyen egyedülálló, különleges albumot is készíthettem.

Hallgass bele!
Youtube-->

2003 - Csemete csemege

2003-ban kicsit visszavettem az elmúlt évek intenzív hajtásából, és nem jelentkeztünk új zenei anyaggal, helyette az addig kiadott öt gyerek albumunk legjobb dalaiból készítettünk egy dupla CD válogatást „Csemete csemege” címmel. Néhány dalt remixeltünk is, így kapott például gyors tempójú zenei köntöst az amúgy lírai hangzású „Szeretet nem fogy el” c. dalunk, de újra gondoltuk a „Dávid és Góliát” a „Követlek Jézus” vagy épp az „Ünnepnap” című dalainkat is.A két lemezen összesen 20 dal található. Érdekes kis időutazásban lehet része annak aki belehallgat.Ez a 2003-as esztendő kicsit visszavett tempójával együtt is felkészülés volt a következő mintegy tíz évre, amikor is 12 új albumunk jelenhetett meg. Az ember visszanéz, hálát ad, és alig akarja elhinni…

Hallgass bele!
Youtube-->

2002 - Szeret-nem szeret

2002-ben egy újabb gyereklemez kiadásával folytatódott a szolgálatom. Ebben az esztendőben jelenhetett meg a „Szeret-nem szeret” c. album. Ekkor már javában működött a Csemeték gyerekcsapat, akikkel a lemezkészítés mellett elkezdtük a koncertezést is. Nagy élmény volt, amikor megérkeztek az első meghívások. Mikrobuszt béreltünk és 8 gyerekkel, három felnőttel (+ a sofőr) újra meg újra útra keltünk. Különleges idők voltak, hálás vagyok, hogy részem lehetett benne. Ez a gyerekcsapat énekelt a lemezen is, aminek a zenei alapját a jól bevált, úgynevezett kísérő automatikás hangzásvilág adta, bár ennél az anyagnál Bicskey Áron barátom már belenyúlt egy-egy dalba zeneileg, kisebb szintetikus kütyüzésekkel. Ezen kívül sikerült megnyerni a lemezen való közreműködésre Kedl Laci barátomat, aki egyedülálló szaxofon játékával nagyban emelte az album zenei színvonalát. Toltuk, ahogy tudtuk és ha szakmailag hagytak is kívánnivalót maguk után a projektjeink abban az időben, a szívünk 100%-osan benne volt minden szolgálatunkban. Ez vitt és visz azóta is tovább, immár harminc éve…

Hallgass bele!
Youtube-->

2001 - Tegnap, ma és mindörökké

Még mindig 2001-ben járunk, amikor is eddigi pályám egyik legnagyobb projektjét valósítottuk meg néhány lelkes és tehetséges fiatallal. Egymás után születtek ekkortájt a saját szerzésű dicsőítő dalok és elérkezettnek láttuk az időt, hogy megosszuk őket másokkal is, ami izgalmas feladatnak ígérkezett, mivel eddig az ilyen jellegű dalaink mind külföldi szerzők magyar fordításai voltak, amiket akkoriban egyébként is sokan énekeltek. De most „saját termést” kellett bemutatni, megismertetni, és ha lehet, megszerettetni másokkal. A csapat gerincét adó debreceni Élet gyülekezet zenészei és énekesei mellé megpróbáltuk összeszedni a számunkra elérhető legjobb zenészeket; így újra csatlakozott hozzánk a korábbról már ismert Bartha Lala, aki nagyszerű szaxofonjátéka mellett egy komoly fúvós szekciót is össze rakott, velünk volt még egy remek billentyűs Szatmári Gábor, aki különleges szintetikus hangszínekkel gazdagította a zenei hangzást és sikerült megnyerni az ügynek egy kiváló zongoristát, Bögös Sancit is. Igazi túrbót jelentettek ezek a fiúk a csapatnak, szolgálatukért, szívükért és azóta is tartó barátságukért nagyon hálás vagyok. Egy jó dobos azonban még hiányzott. Zenész barátaimtól kaptam a fülest, hogy tanul itt Debrecenben, a konzervatóriumban egy fiatal tehetség, aki elképesztően dobol, ráadásul alázatos és jó szívű is. Megkaptam a telefonszámát és megbeszéltük, hogy a konzi előtt találkozunk és beülünk valahova egy kólára. Oda értem, vártam, egyszer csak egy fiatal, mosolygós srácot láttam lefelé sietni a lépcsőn. Odaért hozzám és megkérdezte: „Te vagy Pintér Béla?” kérdésére kérdéssel válaszoltam: „Te vagy Bicskey Áron?” Igen, ő volt a Bicskey Áron. Az ember, akinek rengeteget köszönhetek. Túl azon, hogy a felkérésre igent mondott és őt halljuk dobolni az albumon, barátok lettünk és később ő lett az albumaim zenei producere, hangszerelője, stúdiómunkálatainak irányítója. Miután összeállt a zenekar, összeraktuk a zenei anyagot is, kibéreltük az akkor újdonságszámba menő Debreceni Lovardát (ami egy koncertterem) és szerveztünk egy dicsőítő estet. Szórólapok, plakátok segítették a hírverést, mivel akkoriban közösségi média még nem létezett. Nagyot álmodtunk és a kazetta és CD mellett DVD-n is kiadtuk az anyagot. Emékszem majd’ elájultam, amikor a Duna TV-s közvetítő kocsi begördült a Lovarda mellé. Érdekessége még az albumnak, hogy volt egy dal, amit nem akartam rátenni... Azt gondoltam nem olyan jó, nem fogják szeretni, túl sablonos, stb… Zenész társaim hosszas rábeszélésére aztán mégis csak bekerült a repertoárba. Ez a dal nem más volt, mint a „Jézus, Te vagy minden álmom” Ma már örülök, hogy rábeszéltek. :)

Hallgass bele!
Youtube-->

2001 - Benn a bárány kinn a farkas

2001 egy különleges év volt, mivel ebben az esztendőben két albumot is sikerült megjelentetni. Egy újabb gyerek lemezt, „Benn a bárány, kinn a farkas” címmel, és egy saját dicsőítő dalokat tartalmazó lemezt, a „Tegnap, ma és mindörökké” címűt. Különleges lázban égtünk akkoriban. Fiatalok voltunk és nem nagyon ismertük a fáradtságot, sőt, azt hiszem a lehetetlent sem. Persze, jó adag tapasztalatlanság és zöldfülűség is kellett hozzá, de gondolkodás nélkül vetettük bele magunkat a szolgálatba, munkába. Ettől az évtől kezdve megerősödtek a baráti, szolgatársi kapcsolataink, itt jöttünk rá, mennyire csapatmunka az evangélium hirdetése. A „Benn a bárány kinn a farkas” album címét a „Kinn a bárány, benn a farkas” kezdetű népi gyerekmondóka címe ihlette. Arra gondoltam, nincs az rendben, hogy a bárány van kint, a farkas meg bent. :) Ezért megfordítottam a dolgot, így került belülre a bárány és kívülre a farkas. A lemez (kazetta) borítója, eléggé Akelásra sikeredett, ma már biztosan gyermekbarátabb dizájt csinálnék. Örülök, és meghatódom, amikor ezek negyed évszázados dalok még fel-fel tűnnek itt-ott és hallom, ahogyan a mai gyerekek éneklik azokat. Hálás vagyok.

Hallgass bele!
Youtube-->

2000 - Gyerexáj

2000. Ezredforduló. Emléxem, mennyire vártam. Ekkorra már nyakig benne voltam a sűrűjében, tudtam, mit szeretnék csinálni, ontottam magamból a dalokat, lelkes voltam. Nagyon lelkes. Ebben az évben tovább folytattam a gyerek dalok írását és kiadtam a „Gyerexáj” c. kazettát. Ez volt az a zenei anyag, amiről korábban, már írtam, hogy Fejes Tomi (Tankcsapda) hangszerboltjából kaptam hozzá hangszert. Egy hétvégére… Ezen a hétvégén született meg a tíz gyerekdal, köztük olyan, azóta közismertté vált dalokkal, mint a „Menő az autód”, a „Nem vagyok majomból”, a „Sohase nézd a bőre színét”, vagy épp az „Ébredésre vár a Föld.” Az album különlegessége (túl azon, hogy egyáltalán létre jöhetett) :) hogy egy igazi lantművész, Béke Csaba barátom is közreműködik rajta. Futótűzként terjedtek akkoriban ezek az úttörőnek számító gyerekdalok, amiknek az írásába annyira belejöttem, hogy a következő évtizedben tíz gyerek albumot készítettem. Micsoda évek voltak...

Hallgass bele!
Youtube-->

1999 - Fel is út, le is út

1999-et írtunk, amikor az akkor ovis Lolókánk egyszer csak elkezdett Pa-Dö-Dö dalokat énekelgetni otthon. Azt mondta, neki ez tetszik. Neki is, és az ovis társainak is. Első nemtetszésemet hamar felváltotta a tenni akarás, amikor rájöttem, hogy ezt a szelet be lehetne fogni az evangélium vitorlájába is. Arra gondoltam, mi lenne, ha hasonló zenei stílusban születnének gyerek dalok Jézusról és a Biblia igazságáról. Nem volt egyszerű meggyőzni magamat és a környezetemet arról, hogy ez az új irány működni fog, de bele vágtunk. Megírtam 10 gyerekdalt és megszületett a „Fel is út, le is út” album, ami valósággal berobbant a magyar keresztény zenei világba, pozitív és negatív visszhangokat egyaránt kiváltva. De minden véleményen túl azt láttuk, hogy ez az album működik. Ráéreztem az ízére és nagyon élveztem, hogy újra saját dalok születhetnek. Bár volt már egy gyerek kazettánk 1996-ból, de itt indult el igazán a gyerekek felé végzett szolgálatom. Nevet is adtunk a formációnak, mi lettünk a „Pintér Béla és a Csemeték”. Mindig meghatódom, amikor anyukák, apukák hozzák a gyerekeiket a koncertjeimre és elmondják, bizony ők is ezeken a dalokon nőttek fel. Nagy áldás ez nekem. Hálás vagyok! Ezen az albumon 10 dal található, olyan, mára már klasszikussá vált szerzeményekkel, mint „A szeretet nem fogy el sosem” vagy a „Little Joe”, ami azóta már trilógia lett. De a mai napig sokfelé éneklik még erről a lemezről a „Jön a víz, jön az ár” vagy a „Foci VB” c. dalokat is. Felbuzdulva a lemez sikerén, innentől hosszú éveken át jelentkeztünk újabb és újabb gyerek albumokkal.

Hallgass bele!
Youtube-->

1998 - Minden lehetséges

1998-ban eddigi pályám egyik legnagyobb projektjét valósítottuk meg, ami mind zenei, mind logisztikai téren egyaránt sok munkát igényelt. Felépítettünk egy felekezetközi dicsőítő csapatot, az alap zenekaron kívül komoly ütős és fúvós szekcióval, valamint nagy kórussal. Ekkortájt robbant be a keresztény zenei világba az ausztrál Hillsong dicsőítő csapata. Magyarországon mások mellett mi is megpróbálkoztunk dalaik fordításával, illetve mások által lefordított dalaik éneklésével. Így készült el a „Minden lehetséges!” című dicsőítő albumunk aminek egyik érdekessége, hogy a 12 fordított dal mellett helyet kapott a lemezen egy saját szerzeményem is, a „Nemsokára indulunk”. Kicsik voltunk (ma sem vagyunk nagyok) de mertünk nagyban gondolkodni. Egy jótékonysági koncertet hirdettünk a Debreceni Gyermekklinika javára, ahol a lemez élő felvétele is megtörtént. Sőt, ez az albumunk már teljes kollekcióban jelent meg, kazettán, CD-n, és VHS-en, hiszen akkoriban egyedülálló módon videófelvétel is készült az estéről. (Hol volt még az okostelefon, és a YouTube) :) Különleges helyszínen rögzítettük a felvételt, ugyanis sikerült megnyernünk az ügynek a Debreceni Csokonai Színház igazgatóságát, így ott a színházban szervezhettük meg a koncertet. Hihetetlen élmény volt… Isten különleges bátorítása volt számunkra, ahogyan mellettünk állt ebben az egészben. Igen, azt hiszem ezt hívják csodának. Lebonyolítottunk egy mega projektet telefon, iroda és autó nélkül. Mindig megkapva a segítséget a következő lépéshez. Elévülhetetlen érdeme van a sikerben Czipó Lacinak, aki a produkciós menedzsere volt a vállalkozásnak. A zenészek és énekesek áldozatos munkája, jó szíve és tenni akarása mellett a zongoránál ismét Lakatos Péter remekelt, a fúvós szekciót az „Eljön az a nap!” albumról ismert Bartha Lala fogta össze, de még a kórusban is különleges emberek énekeltek, mint például a Szabkerdebrecen gyülekezet jelenlegi pásztora, Szilágyi Zsolt barátom is. Micsoda idők voltak… Az album borítója Benyák Zoli keze munkája. Általa láthattam először, hogy dolgoznak a profik, ha nyomdai előkészítésről van szó. Az album a debreceni Élet gyülekezet kiadásában jelent meg. Mérföldkő volt ez a lemez a további pályámat illetően. Hálás vagyok!

Hallgass bele!
Youtube-->

1997 - Formáld át szíved

1997 másik, számomra jelentős eseménye a „Formáld át szíved” c. album megjelentetése volt. Ebben az időszakban kissé háttérbe szorultak a saját szerzésű dalok, talán nem is annyira hittem abban, hogy érdemes dalokat írni, így inkább a fordítások, feldogozások kerültek előtérbe. Egy gyülekezeti konferenciára verbuváltunk egy nagyobb dicsőítő csapatot, és az ott énekelt dalaink hanganyagát rögzítettük. Ezzel a nyers felvétellel mentünk aztán a stúdióba és csiszoltuk készre a lemezt. Ezen az albumon már 15–20 ember dogozott együtt. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük bele magunkat a munkába, bár elég kevés tapasztalattal rendelkeztünk még egy ekkora projekt lebonyolításához. Mindent menet közben tanultam, tanultunk meg. Hálás vagyok azokért, akik ebben a kiforratlan, szárnypróbálgatós időszakomban is hittek bennem és munkájukkal, szolgálatukkal, zenei tudásukkal, szívvel-lélekkel adták magukat egy-egy projekt megvalósulásához. A korábbiakban már említett Other Side zenekar tagjai ennél az anyagnál már alap emberek voltak, hozzájuk csatlakoztak még az akkori gyülekezetünk énekesei, valamint egy fuvolista és egy szaxofonos barátunk. Feltétlenül meg kell még említenem Lakatos Péter nevét, aki zseniális zongorajátékával adta magát ehhez a projekthez, nagyot emelve annak zenei színvonalán. Az album a debreceni Élet gyülekezet kiadásában jelent meg és 12 dal került fel rá, valamennyi angol és amerikai dicsőítő dalok fordítása, feldolgozása. A teljes album elérhető a YouTube csatornámon.

Hallgass bele!
Youtube-->

1997 - Régi dalok új köntösben

1997-ben - még mindig kicsit az útkeresés jegyében – két albummal is jelentkeztem, illetve jelentkeztünk néhány zenésztársammal karöltve. Ebben az esztendőben kezdtem meg a szolgálatomat a debreceni Élet gyülekezetben és csatlakoztam az ottani zenekarhoz, aminek a gerincét a rockosabb zenei hangzást képviselő Other Side zenekar adta. Rövid összecsiszolódás után :) bele is vetettük magunkat a munkába és az angol „Old feet new shoes” album mintájára elkészítettük a „Régi dalok új köntösben” c. lemezünket. Ez volt az első, teljes egészében élő hangszerelésű zenei anyagom. A csapat három remek zenészből állt, Lőcsei Attila, (Kisa) Czipó László (Laca) és Veress Zoltán (Zotya) akik barátságáért nagyon hálás vagyok. Kilenc dal található az albumon, ami tulajdonképpen egy válogatás a nyolcvanas évek legismertebb dicsőítő dalaiból. Egyik dal sem saját szerzemény, mindegyik fordítás, illetve feldolgozás. Akkoriban még nagyon kevés kortárs magyar dicsőítő dal volt hallható, leginkább a nyugaton már bevált és jól működő dalokat vettük át és énekeltük gyülekezeteinkben. Sokat köszönhetek az Élet gyülekezetnek és az Other Side tagjainak, akikkel a későbbiekben több nagyszerű albumot is készítettünk, ebben az 1997-es esztendőben mindjárt kettőt is. Fontosnak tartom még megemlíteni Kiss Sándor (Sanya) nevét, aki már az első kazettától kezdve hosszú éveken át hangmérnöke, szakmai tanácsadója volt a zenei projektjeimnek.
A digitális platformokra (Spotify és társai) csak saját szerzeményeim kerülnek fel, így ez az album – néhány további hanganyaggal együtt – csak a YouTube csatornámon lesz elérhető.

Hallgass bele!
Youtube-->

1996 - Miénk a Menny!

1996-ban jelent meg első gyerek kazettám „Miénk a Menny!” címmel. Akkor még nem gondoltam, hogy egy több évtizedes folytatás következik és a „Csemeték” nevével fémjelzett gyereklemezek egész sora követi majd az első próbálkozást. A gyerekek felé végzett szolgálatom ezzel a lemezzel indult el, illetve ezt megelőzően egy spontán létrejött formációval a „Pintér-Szabados duóval” álltam először színpadon gyerek műsorral, még 1994-ben. Innen is jött az ötlet, hogy érdemes volna írni saját gyerek számokat. Megírtam hát életem első tíz gyerekdalát, megcsináltam hozzájuk a már jól ismert kísérő automatikás zenét és összeszedtem kb 20 gyereket a gyülekezetből (beleértve az akkor 2 éves Lolókánkat, aki ekkor énekelt először felvételen) és elkészítettük ezt az albumot. Nem volt mindig könnyű dolgom a kis gyerekkórussal, akik persze ügyesek, meg cukik voltak, de az analóg rögzítés miatt nem volt lehetőségünk utólag belejavítani a felvételekbe. Ha elrontottuk, elölről kellett kezdeni a dalt. :) Persze, mivel saját költségvetésű volt a projekt (ahogyan 30 éve minden projektem az) igyekeztem extrán költséghatékonyan kivitelezni azt. Így történhetett meg, hogy egy végtelenül egyszerű grafikájú borítót kreáltunk hozzá, amit még csak nyomdába sem vittünk. Egyszerűen fénymásoltuk. :) Első ilyen jellegű próbálkozásom volt, még csak kerestem az utamat, de szerettem ezt a kis citromsárga borítós, őszinte és lelkes kazettát, ami zeneiségében még itt-ott ugyan a saját gyerekkorom dalaiból táplálkozott, de már előre mutatott az 1999-es „Fel is út, le is út” gyerekalbumra, ami aztán igazán begyújtotta a rakétákat. Bizonyára lesznek olyanok, akik ha meghallják, emlékeket ébreszt bennük a gyerekkorukról...

Hallgass bele!
Miénk a Menny!-->

1995 - Eljön az a nap

1995-ben került kiadásra első önálló albumom „Eljön az a nap!” címmel. A lemezen (kazettán) tíz saját szerzésű dal található, amiket saját kezűleg hangszereltem, ami annyit jelentett, hogy egy kölcsönkapott szintetizátoron a beépített hangszíneket, ritmusokat használtam fel, a hangszer kísérő automatikája segítségével. A kész zenei kíséretet a beépített flopi lemezre mentettem, és ezzel a flopival mentem aztán a stúdióba. Legalábbis ez volt a terv. De történt egy csoda, (nekem legalábbis mindenképpen az volt) ami egy másik szintre emelte az első önálló albumom hangszerelési munkálatait. Az egyik vasárnap gyülekezetünkben szolgált egy fantasztikus szaxofonista, Bartha Lala Németországból, akinek szíve, tudása és alázata lenyűgözött. Megkerestem őt az istentisztelet után és minden bátorságomat össze szedve megkérdeztem, nem volna-e kedve közre működni egy szárnyait bontogató, zöldfülű zenész első lemezén. Igent mondott, sőt, hozott magával még két zenészt is, akikkel nagyot emeltek a dalok zenei színvonalán. A csapathoz csatlakozott még egy nagyszerű gitáros, Csányi Tóni barátom is, akinek szintén sokat köszönhetek. Stúdióba vonultunk és elkészítettük az „Eljön az a nap!” c. albumot. A felvétel teljesen analóg módon készült, a sávokat még Alesis mester-videókazettára mentettük el, ami mágnesezettsége miatt nem volt szállítható villamoson. :) Így a kész anyagot egy reklámszatyorba téve sétáltam haza a stúdióból. Hónom alatt életem első önálló zenei anyagával. Csodás érzés volt!

Hallgass bele!
Eljön az a nap-->

1983-1995 – A kezdetek

A nyolcvanas évek első felében, valamikor ’83-’84 környékén énekeltem először egy alkalmi zenekarban, ami szüleink baráti összejövetelén alakult meg, Szfinx néven. Igazából két dalunk volt összesen. Halandzsa angollal adtuk elő az Eurythmics „Sweet dreams” című dalát, valamint a kor sajátosságaként oroszul a „Rakkendroje, rakkendroje, Elvis Presley biznicskoje” kezdetű, akkoriban bulidalként aposztrofált szerzeményt. Az ezt követő években komolyzenei vonalon maradtam kapcsolatban a zenével, hegedűn, később fagotton játszottam, ezzel párhuzamosan gyülekezeti szimfonikus zenekarokban, illetve kórusokban énekeltem. Könnyűzenét játszó zenekar közelébe a ’90-es évek elején kerültem ismét, amikor megalakult első, keresztény dalokat játszó zenekarunk, a Ruah. Ekkor már biztos voltam abban, hogy ezen a vonalon kell folytatnom a pályámat. Hamarosan bekerültem a Christianus nevű zenekarba, akiknek két kazettájára egy-egy saját szerzeményem is felkerülhetett. Az első, stúdióban rögzített dalom a „Vak voltam én” c. dal volt, amely az Örök hála c. kazettán kapott helyet, (1993) ezt követően pedig a „Forrás” c. dalom szólalhatott meg a Szentek serege vár c. kazettán. (1994) Hálás vagyok a Christianus zenekarért! Ebben az időben alakult meg az Electric Gospel Band (EGB) nevű formáció is, aminek az énekese lehettem. Lassan a ’90-es évek derekára értünk, ahol már egyre jobban éreztem egy önálló album megjelentetésének szükségességét. …és akkor elérkezett 1995...

Hallgass bele!
Vak voltam-->
Forrás-->

HAMAROSAN ÚJABB TARTALMAK ÉRKEZNEK

Ézsaiás 9,5-6

"Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló
Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a
békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában,
mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és
igazsággal mostantól fogva mindörökké.
A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!"

Karácsonyi albumok

A “Fiú született” címû ünnepi album létrejöttével már harminc saját szerzésû karácsonyi dal szól a történelem legnagyobb csodájáról: Isten Emberré lett! Nagy öröm számomra, hogy több dalunk már az ünnepre való hangolódás részévé válhatott; a “Legyen minden napod Karácsony” a “Krisztus vár” vagy épp a “Gyere el a jászolhoz” címû énekek mára elengedhetetlenül hozzá tartoznak sokunk ünnepéhez. Legyen ez így idén karácsonykor is, sôt, remélem, hogy az új ünnepi album dalai között újabb kedvencek is helyet kérnek majd maguknak a karácsonyi készülôdés idôszakában. Szívbôl kívánok áldott adventet és örömteli, békés, boldog karácsonyt mindenkinek!
Szeretettel,
Pintér Béla

Hangolódjunk együtt karácsonyra!

Oomph Team Image

Fiú született Ünnepi album

Hallgasd digitális platformokon!



Oomph Team Image

Láss Csodát Ünnepi album

Hallgasd digitális platformokon!

Oomph Team Image

Különleges Ajándék Ünnepi album

Hallgasd digitális platformokon!

Koncert infók

Több mint koncert

Akik jártak már koncertemen tudják, hogy ott nem egy klasszikus értelembe vett zenés-énekes előadást láthatnak hallhatnak, hiszen a dalok között egyfajta stand up jelleggel személyes hangvételű prózai részek is elhangzanak. Nem vagyok kibékülve a "koncert" elnevezéssel, mert az nem tudja kifejezni mindazt, amit a szolgálatom valóban takar. Sokszor megfogalmazom magamnak, hogy ez az egész több, mint koncert... Találkozzunk minél többször az ilyen "Több mint koncert" alkalmakon!

Április 5. Szombat, 16:00

Újpalota Református templom Regisztrációhoz kötött! A regisztráció betelt!!!

Április 12. Szombat, 18:00

Orgovány Művelődési Ház A belépés díjtalan!

Április 18. Nagypéntek, 18:00

Debrecen Úrréti Református Gyülekezet Debrecen, Nagyerdei krt. 66.

Április 19. Szombat, 16:00

Székesfehérvár Lehetőségek Háza Regisztrációhoz kötött! A regisztráció betelt!!!

Április 21. Hétfő, 16:00

Túristvándi Móricz Zsigmond u. 14. A belépés díjtalan!

Április 26. Szombat 17:00

Dömsöd Református templom. A belépés díjtalan!

Update cookies preferences