Vannak időszakok amikor rám terhelődik. Máskor nem érdekel, mert nagy a pörgés és teljesíteni kell. Aztán évfordulókon, vagy amikor azt látom, hogy a gyerekeim nőnek mint a répa, újra csak magamba szállok és visszavonulok kicsit gondolatokat rendezni. Hova tegyem magamban ezt a valamit, amit időnek hívunk.
Keresztényként van egy kincsünk, amit üdvbizonyosságnak szokás nevezni. Meggyőződés arról, hogy örök életem van. Ez a hit, ez a bizonyosság tudja csak maradéktalanul feloldani az idő múlása okozta görcsöket.
Néha úgy gondolok az örök életemre, hogy az egy olyan „valami” ami földi életem végével veszi majd kezdetét. Amikor a gyengeségeimmel bajlódok, néha még el is bizonytalanodok, hogy akkor most mi lesz ha itt befejeztem a pályát… Megfelelek majd azon a napon amikor eldől minden? Vagy már eldőlt minden? Örök életem lesz? Vagy örök életem van?
Mindenki tudja, az örök az attól örök, hogy nincs vége. És eleje? Eleje az van neki, csókolom?
Nem. Az sincs neki. Az örök attól örök, hogy se eleje, se vége. Akkor tehát nem lesz, hanem VAN!
Aztamindenit!!! A VAN-nál semmi nem adhat nagyobb bizonyosságot!
Jól van! Erre a tökéletes megoldásra volt szükségem.
Köszönöm Jézus!

Pintér Béla

Nincs megjegyzés

Leave a Response

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.