BÉLÁM, SZERETLEK!

Önmagunk szeretése – valljuk be – elég nagy tabu. Szeresd az Urat, meg szeresd a másik embert, szeresd a gyülekezetedet, sőt, szeresd az ellenségedet. (Ó, hogyne! :) ) Mindent és mindenkit szeress, csak magadat ne. Néhányan óvva intenek az önszeretet gyakorlásától, mondván, innen már csak egy lépés az önimádat, ami meg ugye az egoizmus ünnepe. Jobb „helyén kezelni” a dolgot, és amúgy is, keresztényként (is) az igazsághoz közelebb állónak véljük a magunk háttérbe helyezését, radikálisabb esetben elhanyagolását. De az az igazság, hogy egy magát nem megfelelően látó ember másokat sem tud normálisan kezelni. Aztán persze jönnek az összefércelt megoldásaink, mint például: „Szeretlek a magam módján.” Vagy, (és erről keresztény dal is született) „Szeretlek az én Uram szerelmével...” :) Ebbe az ellenségszeretet dologba meg már bele se megyek, nem láttam még senkit, aki szerette volna az ellenségét. Persze, biztosan van ilyen is.
A Biblia ebben a kérdésben is lényegre törően nyilatkozik: "Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mt. 22:37-39)
Az, hogy szeretem a másikat, abból indul ki, hogy először is szeretem magamat?
Tényleg nem csak az Isten dolga ez a szeretetesdi? Nem elég ha egyszerűen ráhárítjuk a dolgot? Ahogy szépen, keresztényül mondani szokás: „Majd ő kimunkálja…”
Persze, kimunkálja, de bennünk! Az Isten "munkahelye" Mi vagyunk. Végül így is, úgy is nekünk kell lépnünk.
Annyit de annyit beszélünk a szeretetről. Unásig.
Pedig a Biblia alapján a kérdés igen egyszerű:
Hallod, szereted te magad?

Pintér Béla

Nincs megjegyzés

Leave a Response

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.