Blogok

HEGYEN ÉPÜLT VÁROS Ének szól az éjszakában, a remény éneke Azt mondja, itt a hajnal nem sokára, tarts ki, ne add fel! Hiszen, hegyen épült város vagy, hát hadd lássák fényed. A világ vár, hogy megoszd végre élő reményed. A fogságban lévőknek mondd el, itt a szabadság A sötétben ülőknek hirdesd, van világosság! Hiszen, hegyen épült város vagy, hát hadd lássák fényed A világ vár, hogy megoszd végre élő reményed. Mondd el a jó hírt százszor, s ezerszer, hogyha kell Ne kíméld magad, csak hirdesd, hirdesd! Kiálts szíved mélyéről, a Mennyben sok a hely Világíts bátran, és hirdesd, hirdesd!

share

Ma, amikor minden napra jut valami botrány, vagy katasztrófa, ami miatt újra meg újra feketévé lehetne változtatni a Facebook profilképemet, ma is, így is eljut Isten üzenete hozzám: Örülj!

share

A egyik kislányom ma egy éve kötött házasságot. Mindig eltűnődöm egy-egy évforduló kapcsán, hogy először is mennyire rohan az idő, másodszor meg hogy az életben minket érő események, változások, döntéseink, vagy mások életünket érintő döntései, milyen nagyszerű lehetőségeket nyitnak, nyithatnak számunkra, ha hajlandóak vagyunk észrevenni azokat.
Nekem például ezzel a házasságkötéssel megnyílt az út a nagypapiság felé. Nem vagyok még az, de mindenképpen közelebb kerültem ehhez az új életszakaszhoz.

share

Önmagunk szeretése – valljuk be – elég nagy tabu. Szeresd az Urat, meg szeresd a másik embert, szeresd a gyülekezetedet, sőt, szeresd az ellenségedet. (Ó, hogyne! :) ) Mindent és mindenkit szeress, csak magadat ne. Néhányan óvva intenek az önszeretet gyakorlásától, mondván, innen már csak egy lépés az önimádat, ami meg ugye az egoizmus ünnepe.

share

Van az úgy, hogy az ember néha csak ül, és nem esik neki jól a világ. Talán kicsit fáradt, vagy legalábbis bizonyos dolgokba belefáradt. Azon veszi észre magát, hogy a körülményei mintha megváltoztak volna, és az a jól megszokott, „mennek a dolgok maguktól” életérzés egyszer csak eltűnt. A nyaralás láza, egy kedvenc film, vagy úgy egyáltalán az élet szépsége sem akarja most feloldani azt a kis lelki pause-t.

share

Volt egy érdekes álmom… Egy vasútállomáson voltam, és a kasszánál sorban állva vártam, hogy megvásárolhassam a jegyemet. Mire az ablakhoz értem, a pénztáros kisasszony közölte velem, hogy elment a vonatom. Mondtam neki, akkor adjon egy jegyet a következőre. Azt mondta nincs következő… Ez a vonat volt az első és az utolsó. Lekéstem, nincs több.
"Akkor nincs remény?" - Kérdeztem.
Azt mondta: „De van, menjen busszal.” :)

Oldalak