FOLYTATÁSOS TÖRTÉNET I.

Ezt nem hiszem el. Sötétben tapogatódzok hosszú-hosszú ideje. Hangokat hallok ugyan, de nem tudom kitől származnak. Isten szól? Esetleg emberek manipulálnak? Vagy ezek a saját gondolataim? Összezavarodtam. Prófétára várok, valami megmondó emberre, aki kivisz erről a helyről. Jöhetne már Istennek valami nagy szolgálója, aki megmondja a frankót és egyetlen mozdulattal felkapcsolja a villanyt. Akkor véget érne a szenvedésem, minden egyértelmű és világos lenne. Néha kétségbeesve keresem a kapcsolót, de a falat se találom. Máskor beletörődve legyintek, biztos így kell ennek lennie. Ráadásul a hangokból ítélve más is ezzel küzd, talán ez a normális. Elvégre az élet nehéz. És akkor elkezdek kompenzálni. Arról gondolkodom, hogy akkor majd fejlesztem a hallásomat, vagy a szaglásomat, megpróbálok alkalmazkodni a sötétséghez. Próbálkozom. Nem megy. Valami nem stimmel. Már megint rám tapostak, nem tudom ki az, nem tudom beazonosítani. Azzal, hogy megpróbálom védeni magam a nekem támolygóktól, akaratlanul is én taposok másokra. Ez így nem lesz jó. Elkezdek magam körül forogni. Így legalább megvan az az illúzióm hogy mozgásban vagyok. De minden nap végére rám szakad a szomorú valóság: nem jutottam sehova. Ráadásul jól el is fáradtam. Legnagyobb bajom az állandósult félelem, és a kiszámíthatatlanság. Azt hittem meg lehet szokni, de nem, ezt nem lehet… és itt ez a mindenbe beletüremkedő átkozott sötétség. Elviselhetetlen. Imádkozz! Szólít meg valaki. Ima. Hát persze. Ezt csinálom, amióta az eszemet tudom. Világosságért, megoldásért imádkozom. Kérek, könyörgök, esdeklek. Semmi. A Biblia azt mondja, van úgy hogy kérünk, de nem kapunk semmit, mert nem jól kérjük. Talán az a baj, hogy a megoldást a saját elképzelésem szerint szeretném. Sötét van, tehát fényt akarok. Egyértelmű. Mi másért imádkozzak? Közben hallom a hangzatos szavakat a fényről a színekről a biztonságról. Szerintem hazudnak akik ezekről prédikálnak. Volt idő, hogy megpróbáltam világosságban járót játszani. Szánalmas alakítás volt. Lebuktam. Nem próbálkozom tovább. Rendben. Ennyi volt. Abbahagyom a pörgést. Megállok. Nem tapogatom tovább kétségbeesve a falaimat. Letérdelek, befogom. Csak várok. Próbálom kikapcsolni a körülöttem zsibongókat, akik szintén fényre vágynak. Valaki megérint. Azt mondja tudja mi a baj. Azt is mondja a világosság eljött, itt van. Nem kamu. Átölel. Sírok. Halkan mondja, de megsemmisülök szavai hallatán… „Vak vagy.”

Pintér Béla

Nincs megjegyzés

Leave a Response

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.